4 Rész... Minden percben új tények

Hisz "A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!" Ezekkel a gondolatokkal továbbra is keresték

Yukit, abban reménykedve, hogy a lány épségben van. Már nagyon hosszú ideje keresték,

de sehol sem találták.

Luka fáradtan hazaküldte Mikit pihenni, mivel így képtelenek lesznek odafigyelni. Miki természetesen az utolsókig maradni akart de Luka nem engedte meg neki. A fiú maga is végül hazament, hogy aludjon egy kicsit, de képtelen volt. Állandóan a húgán törte a fejét. Sok gondolkodás után, végül sikerült elaludnia.

(Ebben az időben egy elhagyatott házban)

- Hé mégis meddig akarsz még aludni? - hallott egy durva fiúhangot Yuki.

Hirtelen kinyitotta szemeit a lány egyből körbenézett és egy számára ismeretlen srácot pillantott meg.

- Hol vagyok? Mi ez a hely, és ki vagy te? - kérdezte a lány miközben mocorgott.

- Ch...Neked aztán van memóriád..- mondta a srác aki az ajtófélfának támaszkodva állt.

- Mégis miért hoztál ide? Hiányzik neked a balhé? – Kérdezte flegmán a lány.

- Memóriád nincs de nyelved van.

Yuki felugrott az ágyból és az ajtó felé vette az irányt, de mikor a fiú mellett elhaladt volna,

hirtelen a csípőjénél fogva elkapta és az ágyra lökte.

- Mégis mit képzelsz magadról hogy csak így megpróbálsz távozni? Mégis kinek hiszed

magad egy hercegnőnek? Hmmm, de nem csoda, mindig is ilyen voltál, mint egy igazi

hercegnő akinek mindig mindent megengedtek... De mától minden meg fog változni. Hisz

egyszerűen kénytelen leszel rám hallgatni, ha nem szeretnéd, hogy bajod essen. - a fiú

félelmetes vigyorra húzta az arcát, majd a lány nyakához hajolt és megharapta....

A lány borzasztó fájdalmat érzett a nyakánál. Azzal nyugtatta magát, hogy majd elmúlik, de a

fájdalom nem enyhült, és végül olyan kibírhatatlanná vált, hogy elvesztette az eszméletét.

Amikor felébredt úgy érezte, mintha erősen ölelte volna valaki. Amikor hátra fordult, hogy

megnézze ki fekszik mellette a fút látta maga mellett előző napról.

A srác hirtelen kinyitotta szemeit, ezzel megijesztve őt. Gyorsan vissza akart fordulni de

nem sikerült,a srác elkapta az állát, és ezzel kényszerítette, hogy rá nézzen. Az égszínkék

szemei vörössé váltak és a fiú ismét a vállába harapott.

Yuki megint borzalmas fájdalmat érzett, amitől bekönnyezett a szeme. Amikor a fiú meglátta a könnyeket elengedte a lányt.

Yuki újra és újra megkérdezte a fiú nevét, és hogy miért csinálja ezt vele, amire ő azt suttogta: Yoru, de a másik kérdést figyelmen kívül hagyta. Néha Yuki már alig bírta ki,hogy ne vágja fejbe valamivel de mivel jól tudta,hogy fizikailag gyengébb inkább nem kötekedett hisz még élni akart.

Már jó pár nap telt el azóta,hogy Yuki el volt rabolva. De ő néha úgy tett mintha otthon lenne és túl sok mindent engedett meg magának néhanapján. Például olyan rendetlenséget vagy zűrzavart csinált,hogy Yoru majdnem kidobta őt az ablakon. De utolsó pillanatokban mindig megállt és az ágyra vagy padlóra dobta őt mint egy zsák krumplit.

Minden éjszaka amikor Yuki elaludt ő egy kisfiút látott amely mindig maga után hívta őt. De hirtelen mindig egy lágy és kedves női hang szólította meg őt. Amikor megfordult mintha tükörbe nézett volna csak a nő haja sokkalta hosszabb volt az övénél. A ruhája gyönyörű és földig érő volt. De mielőtt mondott volna valamit a lányt mintha kidobta volna valami az álmából.

Yoru nem igazán értette hogy mi történt a lánnyal mivel ébredés után folyton furcsán nézett körbe aztán pedig könnyek indultak meg szemiből akaratlanul is. Yuki Mindent elmesélt Yorunak amit álmában látott. A srác rögtön megértette ki volt az,és elkezdte megmagyarázni:

- Figyelj ide Yuki, az a nő, akit az álmodban láttál az TE magad vagy. Ő az igazi éned.

Ezen szavak után Yuki nagyon sápadt lett, és azt se tudta, mit mondjon erre. Egy idő után

gondolatait összeszedve megszólalt.

- Szóval van egy második énem, amiről nem tudok? Klassz...egyre jobb... Egy

egyszerű lány voltam, akinek a legnagyobb gondja az volt, hogy mit vegyen fel az iskolába,

de aztán rémálommá vált az egész életem....de tényleg...minél tovább élek ezen a földön annál több furcsa tényt tudok meg magamról...

Hirtelen Yuki borzalmas fejfájást érzett és térdre esett. Yoru elkapta őt enyhitve ezzel esését.

Hirtelen álmából felébredt Luka is és nagyon furcsa érzése támadt. Mintha tudta volna, hogy hol is

találhatja meg húgát és azonnal elindult a kis húga keresésére. Úgy egy óra elteltével Luka megérkezett ahhoz a helyhez ahol Yuki volt.

Már amikor az épület bejáratánál állt a semmiből Yoru bukkant elő és elállta útját. Luka figyelmen kívül hagyva a másik jelenlétét bement. Yoru szokásosan is nyugodt maradt és lassú léptekkel a másik után ment. Amikor Luka belépett abba a szobába ahol Yuki volt elmosolyodott. Yuki az ágyon ült és nézett kifelé az ablakon. Amikor meghallotta,hogy belépett valaki odafordította fejét az ajtó irányába és testvérét pillantotta meg. Lassan felállva az ágyról a testvéréhez ballagott és a vállára tette kezét.

- Ahogy értelmezem...hazamegyünk.

Pillantott a lány az épp megérkezett Yorura.

- Köszönöm a vendéglátást de nekem most mennem kell a dinka bátyámmal amelynek oly sok időbe telt,hogy megtaláljon.

- Na panaszkodj...nem volt könnyű dolgom egy hatalmas várost átkutatni.

- Oké oké csak vicceltem. Ne húzd fel magad.

Amikor Yuki kimondta ezeket Luka elindult vele kifelé de Yoru újra elálta az útjukat . Yoru beleszeretett Yukiba még nagyon régen, és nem akarta elengedni azt aki ő szerinte hozzá tartozik, de sajnos nem tehetett ellene semmit, mert az utolsó döntés akkor is a lány kezében volt és bármit mondott volna neki, nem változtatott volna a döntésén. De ő tudta, hogy a lány a testvérét fogja választani.

Yuki sóhajtva egy nagyot a két srác közzé állt és megszólalt. Azonban amikor a lány elmondta mondanivalóját, mind a ketten sokkban álltak és nem tudtak szóhoz jutni, egyszerűen nem tudták hogy reagáljanak Yuki döntésére...