Testvéri kötelék 3 felvonás 1 rész. Mert a halhatatlan nem tud meghalni.

Tomboló vihar. Eső. Szél. Mennydörgés. Villámcsapás. Borzasztó éj a mai. Ekkora eső záport már rég nem látott az ember. utoljára jó 100 évvel ezelőtt volt ilyen..mesélte egy öreg férfi akinek anno még édesapja mesélte.

Mintha a természet valakit vagy valamit keltegetne egy mély álomból.

Hatalmas vihar...egy óriási méretü birtok mely emberektől elzárta kapuit egyszer csak kinyílott egy hatalmas zajt csapva. Egy újabb hatalmas villám mely egy szobát világított be szakadt függönyön keresztül. A mennydörgés mely erős tombolásával ébreszteni akar. Egy fiatal pár mely mély örökkévalónak való álmot aludt...az a vihar...megszakította az örök álmot s lélek nyugalmat.

Kinyílt vörös szempár. Az örök fiatalsággal rendelkező fiatal lány kinyitotta szemeit. Az örökké tartó álom véget ért.

Elis:

- Hé Alan...te miért nem ébredsz fel? miért alszol még tovább? Netán úgy döntöttél,hogy magamra hagysz? ha igen...akkor miért? mit tettem én ellened? és hol van Beatrice? ő miért nincs itt velünk? hol van az a gyermek mely születésére vágyott szívem? miért van itt oly hatalmas csend? miért nem válaszol senki?.... - kimászva az ágyból az ablakhoz léptem s kinézve azon szemeimből megindultak a könnyek. - Ó te bús s hatalmas vihar...miért tetted ezt velem? miért keltettél álmomból? s miért nem kelt fel Alan? annyira fáj a tudat,hogy most egyedül vagyok...nincs ki vigasztaljon..nincs ki meghallgasson...nincs ki egy görbe vonalt az arcomra húzzon..nincs most senki...nincs itt semmi..csak síri csend..magány...bánat. Mely örökké fogva tart majd. - Visszalépve Alanhoz egy csókot nyomtam ajkára s kiballagva a szobából elmentem életem útjára.

Egy újabb pár nap elteltével sem voltam képes elhinni,hogy felébredtem. De azt sem tudtam elhinni és felfogni,hogy minden ennyire megváltozott. Már egy másik országban voltam a barátom sírja felett állva és könnyezve. Mivel ő egy ember volt,élete már regés régen véget ért...míg az enyém még a felénél sem járt. Nehéz volt...oly nehéz. Egy ember sem létezett akit én ismerhetnék. Mindenki már rég elhunyt. Eldobta az életet. Már csak utódaik maradtak melyek nem ismertek engemet.

Vajon gyermekem él még? vagy ős is tán már elhunyt? Nem tudtam. S mivel nem is volt szerencsém látni talán fel sem ismertem volna. Megértné e elindulni keresésére? hisz az sem biztos,hogy él. De szívem vágyott arra,hogy menjek. Menjek a világba és keressem az elveszett gyermekemet. Ezért elindultam szívemre hallgatva s a reményben a nagy világban kutatva...

folytatás következik....