Testvéri kötelék második felvonás 9 Rész : Két lélek egy testben

*Alan:

- Akkor hallgatlak. Kezd el a mondandót.

*Yuki:

- Te aztán nagyon türelmetlen vagy.

*Alan:

- Ha a húgom életéről van szó nem habozok.

*Yuki:

- Azt vettem észere.

*Alan:

- Na de a felelsleges beszélgetést most tegyük inkább félre és mond el hogyan menthetem meg Alicet.

*Yuki:

- Rendben,rendben. Úgy sincs túl sok időm szóval jól figyelj és próbálj logikusan gondolkodni amilyen gyorsan csak tudsz.

*Alan:

- A logikus gondolkodás nem az én erősségem de igyekszem majd.

*Yuki:

- Nos...ahogy mi már tudjuk a húgod testében jelenleg egy másik lélek gazdálkodik. Még szerencse,hogy Marry lelke nem akar bántódást okozni Alicenek és több időnk van. De mivel egy testben csak egy lélek lakozhat a gyengébb lélek elhagyja a testet vagy elpusztul.

*Alan:

- Várj...most azt akarod mondani...

*Yuki:

- Ha Alice gyengébbnek fog kiderülni mint Marry....akkor ő elfogja veszíteni a harcot és meghal.

*Alan.

/Ezt nem engedhetem meg.../

- És hogyan tudjuk kiszedni a gyerek lelkét a testből?

*Yuki:

- Ez egy kicsit bonyolult de megpróbálom érthetően elmagyarázni. Ahogyan már mondtam egy testben nem lakozhat több lélek egynél és ahhoz,hogy az egyensúly megmaradjon kell egy korlát. Épp ezért is ilyen esetekben olyan helyekre viszik azokat a megszállt testeket ahol a fölösleges lélek biztonságban elhagyhatja az emberek világát és visszatérhet a lelkek világába. Szóval..a kicsi Marryt ahhoz a helyhez kell elvinned ahol ő még réges-régen meghalt.

*Alan:

- De én honnan tudjam hol halt meg?

*Yuki:

- Ha nem szakítanál félbe ezt is elmondanám.

*Alan:

- N....ne haragudj...fojtasd csak.

*Yuki:

- Köszönöm. Nos...hol is tartottam....aha megvan. Na szóval Ada kell vinned őt ahol ő egykor meghalt .Pontosabban pedig Angliába.

*Alan:

-Angliába? de hogy került a lelke ide ha egyszer ő Angliában halt meg?

*Yuki:

- A ruha amelyben meghalt....ide hozták el...Alice pedig rátalált és megérintette és még fel is vette.

*Alan:

- De hisz a kislány tízen egy éves volt...hogy férhetett rá egy ilyen kisméretű ruha?

*Yuki:

- Eredetileg...a ruha nem az övé kellett volna,hogy legyen. De Marry mindig is szerette felvenni édesanyja ruháit nem nézve arra,hogy túl nagyok voltak neki. Épp ezért is pont akkor amikor ő felvette édesanyja ruháját valamilyen mádon kiesett az ablakon és mivel még túl gyenge volt a regeneráció képessége nem élte túl a zuhanást.

*Alan:

- Szóval...nem fogta fel a halálát mert amint a teste földet ért ő egyből meghalt....

*Yuki:

- Igen. Épp ezért is keres és megszáll mindenkit aki hasonlít rá...azt hiszi,hogy az az ő teste...csak egy másik lélek elfoglalta és nem akarja visszaadni neki.

*Alan:

- De honnan tudod mindezeket?

*Yuki:

- Édesapád mesélte még régen.

*Alan:

- Úgy látszik nem voltak titkok köztetek..

*Yuki:

- Tévedsz. Voltak olyan dolgok amelyekről még én sem tudtam.

*Alan:

- Kiváncsi vagyok de inkább nem kérdezgetek mivel jól tudom,hogy nem tartozik rám a ti életetek.

*Yuki:

- Ahogyan látom Miki nagyon jól megnevelt titeket.

*Alan:

- Hát igen. Ami után ti meghaltatok ő egyből a szárnya alá vett miket. Aztán az utazásunk előtt még megjelent ő....

*Yuki:

- Ő? Még is kire gondolsz?

*Alan:

- Ha jól emlékszem Luka Amori ként mutatkozott be és azt mondta,hogy a bátyád.

*Yuki:

- ..................................

*Alan:

- Anya..

*Yuki:

- ...........................

*Alan:

- Anya? Minden oké?

*Yuki?

- I...igen ...csak egy kicsit elgondolkodtam.

*Alan:

- Szóval...az a Luka valaki tényleg a testvéred?

*Yuki:

- Igen....

*Alan:

- Szóval vannak még élő rokonaink is...ez klassz.

*Yuki:

- Semmi jó nincs ebben...

*Alan:

- Ezt meg,hogy érted? Történt köztetek valami a múltban?

*Yuki:

- Úgy is mondhatjuk.

*Alan:

- Mesélj.

*Yuki:

- Nincs mit mesélni....de kérnék tőled egy szívességet..

*Alan:

- Érted bármit.

*Yuki:

- Ha Luka netán újra felbukkanna...szóba se álljatok vele és kerüljétek őt ahogyan ez csak lehetséges..

*Alan:

- Oooké de miért is?

*Yuki:

- Csak tedd azt amit mondok. Így nagyobb biztonságban lesztek. De nekem már nincs túl sok időm. muszáj mennem.

*Alan:

- Ne...anya..kérlek várj még...

*Yuki:

- Sajnálom fiam...de ígérem..még látjuk egymást.

*Alan:

- Anya....viszlát...

Egyszer csak minden elsötétült körülöttem és amikor kinyitottam szemeimet már Alice szobáját láttam magam előtt. A szobát a tulajdonosa nélkül. A homlokomra csapva kezem néztem a nyitva hagyott ajtót. Gyorsan odasiettem s körülnéztem a folyosón. Mivel nem tudtam merre mehetett ( jobbra és balra is végtelenül hosszúnak tűnő folyosó volt ) elindultam ahová a szívem hangja vezetett. Egy kisebb bolyongás után egy feldöntött asztallal és egy földön heverő törött vázával találtam szembe magamat véres lábnyomokkal. Már sejtettem ki lábnyoma lehetett. A nyomokat követtem és nem csalódtam a döntésemen. A zeneteremnél álltam meg amikor meghallottam a hegedű szót. A dallam eszméleten de egyben tele volt bánattal és fájdalommal. Két perc ácsorgás után bementem és megláttam a könnyes szemekkel hegedülő Alicet az ablaknál állni.

Nem reagált arra,hogy bejöttem....és arra sem,hogy megközelítettem őt. Csaj játszotta a bús dallamot és könnyezett. Borzasztó érzés fogott el. Mintha valami összenyomta volna a szívemet a mellkasomban. Abban a pillanatban mintha átéltem volna egy ezer éves ember fájdalmait és bús pillanatait. De sajnos nem tehettem ellene semmit. Lassan megérintettem a hegedűt aztán már teljesen megragadva azt kitéptem Alice kezeiből és kiráncigáltam őt a teremből és visszahúztam őt a szobájába. De most kulcsra zártam az ajtót és még az ablakokat is bezártam,hogy ne tudja elhagyni a szobáját és elővéve a telefont interneten keresztül jegyeket rendeltem Londonba.

*Alan:

- Már két nap múlva szabad leszel...csak bírd ki addig húgi...