Testvéri kötelék 2 felvonás 1 Rész.

Már nagyon sok év telt el a szüleink halála óta.De bátyámmal még mindig nem tudjuk,hogy ki gyilkolhatta meg őket és miért.Talán mindez azért történhetett mert édesapánk vámpír volt...lehet más volt az oka...senki sem tudta...

Ami után valaki véget vetett szüleink életének a bátyámmal együtt az anyukánk legjobb barátnőjénél találtunk menedéket...Miki egyből a szárnya alá vett minket és védelmezett bennünket amiért természetesen nagyon hálásak voltunk,vagyunk és leszünk neki amíg csak élünk.

De már felnőttünk.Mind a ketten 16 évesek lettünk és meg akarjuk tudni az igazat.Azt....hogy ki és miért vette el a szüleink életét még 15 évvel ezelőtt. Megígértük egymásnak,hogy minden áron megtudjuk az igazságot és felfedjük a múlt összes titkát.Én és Alan....mi ketten...képesek leszünk megtalálni a kérdéseinkre való összes választ.

A bátyámmal épp az édesapánk régi házához értünk...inkább kastélynak volt nevezhető mint egy háznak de ez nem lényeges.

Mindketten egy hatalmas kovácsolt kapunál álltunk meg s azon keresztül néztünk fel a mögötte rejtőzködő hatalmas udvarra.

Egy mély levegőt véve elővettem egy kulcsot és belehelyeztem a kapun lógó lakatra amely nem engedte meg nekünk,hogy végre felmenjünk.A kulcs megfelelt s a hatalmas kovácsolt kapu kinyílott. Megfogva Alan kezét behúztam magam után a kapu túlsó oldalára.Egy csodaszép virág árka és sok-sok zöldbe borult fa és virágos, zöld fűvel borított földterület fogadott minket.

Elvarázsolt a hely.Amikor közeledni kezdtünk magához az épülethez az ajtóban már várt ránk egy szolga.Egy kissé persze csodálkoztam az elején mivel azt hittem,hogy senki sem lesz itt ennyi év után.Amikor Alan is észrevette az ajtóban álló személyt összeszorította a karomat és elém lépett.

*Alice:

- Nyugi Alan. Ez csak egy szolga.Nem hiszem,hogy bármi rosszat is tenne.

*Alan:

- Jobb az elővigyázatosság drága Alice.

*Alice:

- Pont te beszélsz nekem testvérkém...

*Alan:

- Ch...

Hirtelen Alan elengedte a karomat s morogva az orra alatt előre ment.Azért sem akarta,hogy én menjek elől...Ahhoz,hogy be tudjunk menni az épületbe egy hatalmas lépcsőn kellett felmennünk.

Amikor végül felértünk és már szinte az ajtóban altunk a szolga még jobban széttárta a hatalmas ajtót s udvariasan meghajolva előttünk a kezével az épület belsejébe mutatott mintha mondván,hogy fáradjunk beljebb. Alan elég furcsa tekintettel nézett a néma csendben álló szolgára és nem akart bemenni.De végül sikerült rábeszélnem őt,hogy mégis bemenjen velem.Pontosabban csak annyit mondtam,hogy ha ő nem akar bemenni velem akkor én egyedül megyek ő pedig menjen ahová akar.S mivel jól ismertem és nagyon is jól tudtam,hogy nem fog sehol sem egyedül hagyni engem csak egy picit kellett játszanom az irántam való érzésein és máris azt csinált amit én akartam. Így hát végül bementünk az épületbe.

A legelső dolog amit tettünk ez szobákat foglaltunk mivel úgy döntöttünk amíg nem derítünk ki mindent a szüleinkkel történt baleset után apánk házában fogunk lakni. Alan az én szobámmal szemben elhelyezett termet foglalta el mondván,hogy képtelen lennék nélküle még pár métert is megtenni mivel túl félénk vagyok.

Amikor kipakoltam kedvem támadt körbenézni egy kicsit.Természetesen Alant is húztam magammal akár tetszett ez neki akár nem.A folyosók amelyeken sétáltunk irtóan hosszúak de egyben gyönyörűek is voltak.A falak persze nem voltak festve és mintha elég egyszerűek lettek volna de a plafonból lógó lámpások eszméletlenül szépen festettek még több eleganciát adva a folyosók kinézetéhez.

De voltak olyan kastély részek is amelyek kevésbé voltak gyönyörűek. Inkább rémisztőeknek neveztem volna őket.És mi pedig pont a kastély kihalt részébe botlottunk.

*Alice:

- Elég rémisztő ez a hely...

*Alan:

- Tök ugyan olyan mint a kastély minden része.

*Alice:

- Nem is.

*Alan:

- Ha te mondod.

Hirtelen a hátunk mögött leesett valami én pedig ijedségemben felsikítottam.

*Alice:

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!

*Alan:

- Ne kiabálj..csak leesett valami.Semmi nagy szám.

*Alice:

- De olyan hirtelen ért...

*Alan:

- Pedig nagyon is várható volt.Nézz a falak állapotára.Bármely pillanatban összedőlhet itt minden.

*Alice:

- De akkor is...kérlek Alan menjünk innen!

*Alan:

- Te kis nyuszi....na gyere.

A testvérem sóhajtva felém nyújtotta kezét én pedig félénken megfogva azt erősen átszorítottam. Egy kissé megijedtem attól a hirtelen hangtól.Még a további kastélyban való sétától is elvette a kedvemet.De viszont a hátsó udvarban egy hatalmas virágos kertnek kellett lennie ahová igen is volt kedvem még eljutni. Így hát lassan oda vettük az irányt.

Amikor odaértünk nagyra nyílt szemekkel néztem körbe.A hely egyszerűen eszméletlenül gyönyörű volt.Nem is gondoltam volna,hogy édesapám házában ennyi minden lehet...És méghozzá ennyi rózsa...

*Alice:

- Anya kedven virágai is a rózsák voltak...apa biztosan ezért ültetett ide ennyit belőlük..

*Alan:

- .....................

Odasétálva a fehér rózsákhoz le akartam szakítani egy szálat de a tüske annyira hegyes volt,hogy egyből átszúrta az ujjamon való bőrt és egy vörös vércsepp hullott a földre.

*Alice:

- Oh jajj nekem...

Amíg én egy zsebkendőt próbáltam kivenni a zsebemből,hogy letörölhessem a vért az ujjamról észre sem vettem,hogy Alan már mellettem állt s már magához húzva a kezemet épp leakarta nyalni a vért.Én egy gyorsan reagálva elhúztam a kezemet.

*Alice:

- Nem szabad Alan! te is jól tudod....nincs vér ivás.Megigérted.

*Alan:

- Ne haragudj...Időnként nehéz visszafognom magam..

*Alice:

- Elhiszem...hisz velem ugyan ez történik...ne feledd...ikrek vagyunk..én is ugyan olyan félvér vagyok mint te..

Öleltem meg a testvéremet ő pedig gyengéden visszaölelt.

Alice:

- Meg kell próbálnunk úgy élni mint az emberek.Nem akarok élni azzal a tudattal,hogy megöltünk valakit csak egy kisebb vérszomj miatt.

*Alan:

- Legközelebb visszafogom majd magam ígérem.

*Alice:

- Hiszek neked.De viszont most már menjünk be.Kezd sötétedni.

*Alan:

- És tényleg...menjünk.

Alannal elindultunk vissza az épületbe.Amikor viszont bementünk a szolga már várt minket mondván,hogy vendégünk érkezett.Értetlenül néztünk egymásra Alannal mivel Mikin kívül senki sem tudott arról,hogy mi ide jövünk.Sietve mentünk a vendéglő felé mivel a „vendég” már ott várt minket.Amikor odaértünk a testvérem újra elém lépett....pont úgy mint reggel.Ő ment be először én pedig egyből utána mentem be a terembe.

Egy hosszú fehér hajú és kék szemű férfi állt előttünk.

*Alan:

- Ki maga?!