Testvéri Kötelék második felvonás 10 rész: Utolsó napok együtt

Következő reggel Már mind a ketten a reptéren voltunk. Nem valami könnyű dolgom volt kiráncigálni ide Alicet de amit muszáj azt muszáj. Hisz csak is érte teszem. Másképp nem is utaztam volna ilyen sürgősen Londonba. Csak az egyetlen probléma még fenn állt. Nem tudtam a pontos helyet ahol apánk családja élt egykor és hol halhatott meg Marry. Nehéz dolgom lesz az egyszer biztos.

Lassan már meg is kezdődött a regisztráció. Mivel Alice ebben a helyzetben nem tudott beszélni azt mondtam,hogy ő néma és így még gyorsabban is átengedtek mint gondoltam. Megfogva a bőröndöt amelybe bepakoltam mindent amire csak szükség lehetne és leadtam a raktérre csak Alice kis táskáját hagyva magam mellett. Felszállva a repülőre megkerestük a helyünket és leültünk. Amint a repülő felszállt Alice szinte egyből mély álomba merült ezért megkönnyebbülést éreztem. De mégsem tudtam levenni róla a tekintetemet. Folyton aggódtam...mi fog vele történni? meddig bírja még így? létezik-e a lelke még egyáltalán vagy már rég Marry lett ura a testnek? nem tudtam. Csak arra vártam,hogy a repülő végre leszálljon Londonban és minél hamarabb elkezdjem annak a helynek a felkeresését amelyre most nagy szükségem volt. Több mint 10 óra elteltével a pilóta kijelentette a hangosbemondóba,hogy hamarosan leszállunk és elérjük a végállomást Londont. Már kezdtem izgatottá válni.

Amint a repülő leszállt átvettem a bőröndöt s megfogva Alice kezét elindultunk a reptér kijárata felé. Szerencsére elég sok üres taxi volt a közelben ezért nem volt nagy probléma elfoglalni egyet. Megkértem a sofőrt,hogy vigyen el minket egy közeli szállodához. Még szerencse,hogy Alice rám kényszerítette az angol nyelv tanulását mert akkor elég nagy bajban lettünk volna. 15 perc elteltével a taxi megállt egy 4 csillagos szállodánál. Apánknak hála elég sok pénzünk volt ezért megengedhettük magunknak,hogy egy drágább szállodában állunk meg meghatározatlan időre. Egy szobát kértem kettőnkre mivel nem akartam a húgomat egyedül hagyni hisz ki tudja mi történhet vele és átvéve a kulcsot lassan megkerestük a szobánkat és bementünk. Nem volt nagy szám. egy ágy,egy szekrény, egy plazmatévé, egy fürdő és polcok az ágy mellett na és persze két ablak és elég sok ablak volt a szobában. Minden szinte egy színben pompázott. Alice örült volna ennek de engem valahogy soha nem izgatott a dolog.

Mivel már elég későre járt amikor megérkeztünk már csak következő reggel indulhattam el a nekem szükséges épület felkutatására. Lefektetve Alicet aludni vártam amig elalszik. éjfél körül lehetett amikor ő végre elaludt. Egy kissé zűrzavarosak voltak a gondolataim. Nem tudtam egyszerre egy dologra koncentrálni. Folyton több dolog forgott a fejemben. De persze az első helyen akkor is az az épület volt ahol élhetett egykor apám családja és meghalhatott Marry. A bőröndből elővettem a laptopot és interneten elkezdtem úgy mond segítséget keresni. Elég sok minden volt fenn a világhálózaton de sajnos egyik információ sem lett túl hasznos számomra. Mindegyik adat hamisnak tűnt mivel minden helyen teljesen más adat volt megadva. Már csak abban tudtam reménykedni,hogy az emberek talán halhattak róla és lesznek olyan kedvesek,hogy megosztoznak az információjukkal amellyel rendelkeznek e téma körében.

Szinte semmit sem tudtam aludni. Folyton forgott valami a fejemben. Épp,hogy felkelt a nap én már készen álltam útnak indulni. Felébresztve Alicet ráadtam egy meleg felsőt ne,hogy megfázzon mivel ő beteges típus és megfogva a kezét eldúltunk a város központjába. Elég sok emlékmű mellett haladtunk el. Ha több időm lett volna tuti körbevezettem volna itt Alicet. De jelen pillanatban nem azért voltunk itt. Meg kellett találnom azt a helyet minden áron.

A város központjában és mellék utcáiban jártunk már órákon át de még semmi információt sem sikerült szereznünk. Egy régebbik játék boltnál sétáltunk amikor Alice megállt. Nekem is muszáj volt negálnom mivel ő semmi áron nem akart megmozdulni és csak nézte a kirakatot ahol a régi még szinte viktoriánus divatba öltöztetett babák voltak. Biztosan Marry emlékei miatt állhatott meg pont itt. Éreztem,hogy be kellett mennünk. És jól is tettük.

Az eladó mesélte,hogy még az ő nagyapja ismerte az Inugawa családot. De itt őket egész Angliában Klain ( ejtsd Klén) famíliaként ismerték. Az Inugawa vezetéknevet pedig a végéjszaka után vették magukra és elköltöztek más országba. Pontosan hová nem tudta senki mivel egy éjszaka távoztak. Az eladó elmagyarázta a vér éjszaka kifejezés jelentését is. Elmesélte,hogy a kicsi és egyben egyetlen lányuk a családban Marry meghalt abban az éjszakában. Valaki azt mondta,hogy betegség miatt halt meg valaki pedig azt állította,hogy kiesett a házuk ablakán valaki pedig azt mesélte,hogy a szülei ölték meg áldozatképpen,hogy a többi családtag megmeneküljön. De ahogyan kiderült akkor nem csak az egyetlen Marry esett áldozatául a vér éjszakának hanem Arthur ( Yoru) idősebb bátyja Krisztof is elhunyt és még azt is elmondta az eladó,hogy régen a kicsi lányuknak mindig ebben a baba boltban vásárolták neki a porcelánból készült babákat mivel a kislány nagyon szerette őket és soha nem vált el tőlük. Még a halála után is a kedvenc babájával együtt temették el őt mivel ő mindvégig őt a kezeiben szorongatta. De ami a legrémisztőbb volt..az nem más mint a baba neve...Marry Bajájának a neve teljesen ugyan olyan volt mint az én húgom neve. A babát is Alicenek hívták. Sikerült azt is megtudnom,hogy hol van a Klén família egykori háza. Utoljára a boltos még elmesélte,hogy a Klain birtokon már évszázadokon keresztül nem élt senki és az épület bármikor szét omolhat...na és persze a szellemes duma...hisz hogyan is menne minden a szellemek nélkül? Legalább ha nem lenne ennyi misztikus dolog körülöttem még talán meg is ijedtem volna...de ezek után amiket szinte pár hét alatt át éltem.....ezek után már semmi sem fog engem meg ijeszteni. Amikor már épp indulni készültem észrevettem,hogy Alice egy porcelán babát tart a kezében aztán lassan megfordulva felém indult és kinyújtotta a babát. Én megfogva a kezeimen jól megnéztem azt aztán Alice-re pillantottam aztán megszólaltam:

*Alan:

- Azt szeretnéd,hogy megvegyem?

*Alice:

- ..........................

Ahelyett,hogy bármit is mondott volna csak bólintott a fejével és továbbra is engem nézett. Felsóhajtva egy nagyot az eladó felé fordultam még mindig a kezemben tartva a porcelán babát.

*Alan:

- Mennyibe kerül ez a baba?

*Eladó:

- Hm....ez egy ritka darab. Összesen csak 2 ilyen baba volt. Az egyik pont Marry kisasszony babája volt. Még hozzá a legnagyobb kedvence.

*Alan:

/Hát ezért..../

- Na és....el tudná őt nekünk adni? nagy szükségem lenne rá.

*Aladó:

- Nem is tudom....ezt a babát már jó 200 éve senki sem akarta megvenni...

*Alan:

- Kérem uram. Ezzel talán életet is menthet.

*Eladó:

- Hát jó...legyen...nektek adom.

*Alan:

- Köszönöm....mennyivel tartozom?

*Eladó:

- Ha tényleg életet menthet meg ez a baba képtelen vagyok érte pénzt elfogadni...

*Alan:

- Magának arany szíve van.

*Eladó:

- Ho Ho Ho...én csak egy öreg eladó vagyok amely már semmire sem jó.

*Alan:

- Ne mondjon ilyeneket. Minden egyes embernek megvan a maga szerepe ebben a világban. Maga talán azt hiszi,hogy az amit tesz haszontalan de nagyon is téved. Azzal,hogy most nekünk adta ezt a babát megfogja menteni egy ember életét. Egy nagyon is jó tett és hasznos dolog.

*Eladó:

- Olyan lelkesen beszélsz fiatal ember.

*Alan:

- Hidje el...nálam ez nagyon ritkán fordul elő.

*Eladó:

- De biztosan nagyon jókor.

*Alan:

- Ez ellen nem fogadok. Most pedig ha megbocsájt elmegyünk.

*ELADÓ:

- Viszlát fiatalok. Vigyázzatok egymásra.

*Alan:

- Még egyszer nagyon szépen köszönöm.

Átnyújtva Alicenek a babát láttam ahogyan ő mosolyogva integet az eladónak. Ilyet sem láttam még az elmúlt napok során az hét szentség. Amikor pedig ő megfogta a babát egyből magához ölelte és továbbra is mosolygott. Túl sok időt töltöttünk el abban a porcelán baba boltban és már kezdett leszállni a nap és az utcák egyre sötétebbekké váltak. A lámpások fénye ragyogta be őket. Alice még mindig szorongatta a babát és mosolygott. Igazán jól esett újra látni őt mosolyogni. Csak.....ez nem az ő mosolya volt hanem annak a kicsi lánynak amelynek lelke még mindig a testben otthonoskodott nem is készülődve elhagyni a testet. De már nem túl sokáig fog ez tartani. Hamarosan Alice újra önmaga lesz...és minden rém álomnak végre vége lesz. Lassú séta közben értünk vissza a szállodához. Alice elég fáradtnak tűnt ezért nem habozva tovább egyből a szobába kísértem őt és lefektettem aludni. Én viszont pedig kiballagtam a teraszra amely az ablak előtt volt és nekidőltem a szélének nézve az éjszakai várost. A hatalmas és végtelennek tűnő sötétségben az utcákban álló lámpások bevilágítottak mindent. Az utcákon már nem voltak emberek. Már a járművek hangja is egyre ritkábban és ritkábban hallatszott a távolból. Gyönyörű kilátás volt. De engem még mindig nem fogott meg valamiért. Alicenek igaza van...túl kemény szívű vagyok....Felsóhajtva visszamentem a szobába és szintén lefeküdtem aludni.

Következő reggel amikor csak épp,hogy elkezdtem ébredezni megéreztem,hogy valami/ valaki mocorog mellettem. Kinyitva szemeimet Alicet láttam meg aludni. Meg sem éreztem amikor mellém feküdt az éjszaka alatt. Lágyan megsimogatva fejét felültem az ágyon s újra rá pillantva óvatosan kimásztam a takaró alól és lemásztam az ágyból és elkezdtem öltözni. Megnéztem az órát amely 8.54 ez mutatott. Sajnáltam őt felébreszteni de nélküle sem mehettem el. Elhatároztam,hogy várok még egy kicsit hátha nemsokára magától is felébred. Egy kis idő elteltével újra az órára néztem amely már 9.35 öt mutatott. Alice még mindig aludt. De mivel már nem várhattam tovább odamentem az ágyhoz amelyen aludt és elkezdtem rázni a vállát mivel máshogy eddig nem ment nála az ébredés.

Lassan Alice kinyitotta szemeit s megdörzsölve azokat engem nézett. Úgy nézett ki mint egy 10 éves gyerek....pont mint a lélek amey jelenleg a testben gazdálkodott. Kihúzva őt az ágyból egy ruhát nyújtottam át neki amelyet jó lett volna ha felvesz. Ő nem igazán akart öltözni de végül ami után rákiabáltam már engedelmeskedett. Néha néha morgott mint egy hamis kutya...de legalább megtette azt amit én mondtam neki. több mint 10 percig kellett várnom amíg ő kijött a fürdőből végre abban a ruhában amelyet én adtam neki,hogy felvegyen. De a haja.....kész borzalom volt. Leültetve őt egy székre elővettem a fésűjét és elkezdtem fésülni a hosszú arany színű haját. Amikor végeztem befontam. Muszáj volt a fonás technikákat is elsajátítanom mivel Alice is mindig azzal nyaggatott,hogy fonjam be a haját... Ami után ezzel is végeztünk elhagytuk a szobát aztán a szállodát és taxit fogva elindultunk a Klein birtokra. Amikor odaértünk teljesen ugyanaz az érzés fogott el amikor a mi házunkba ( ami kastély) érkeztünk meg.

*Alan:

- Már nincs vissza út....Gyere Marry...

/Ideje békén hagynod végre Alicet.../