Testvéri Kötelék második felvonás 12 Rész: Vissza a régi kerékvágásba
Már egy hét telt el a hazatérésünk óta Londonból. Alice még mindig elég gyenge és törékeny volt de az állapota már lassan kezdett javulni ami nagyon is boldoggá tett. Szokás szerint reggelit készítettem a konyhán és vittem Alicenek a szobájába mivel neki még pihennie kellett a történtek után hisz úgy sem bírt még járni a saját lábain. Lassan felmentem a második emeletre s megállva az ajtó előtt sóhajtottam egy nagyot aztán bekopogtam. Amikor meghallottam az „ engedélyt” ahhoz,hogy bemehessek beléptem az ajtón s odasétálva a húgocskámhoz átnyújtottam neki a reggelit.
- Jó reggelt Alice.
- Jó reggelt bátyus.
- Hogy Érzed magad?
- Jól...
- Már megint ezek az egy szavas válaszok...kezdem újra azt hinni,hogy beléd szált valami lélek.
- Tévedsz. Minden rendben van.
Alice nyugodt arckifejezéssel elkezdett enni én pedig csak nyugodalmas arccal néztem rá aztán felállva az ablakhoz mentem s széthúzva a függönyt kinyitottam azt,aztán újra Alicere pillantottam.
- Több friss levegőre lenne szükséged.
- Megelékszem ennyi friss levegővel is.
- Jajj Alice...
Odamenve a húgomhoz megpusziltam a homlokát aztán végül az ajtó felé vettem az irányt.
- Miután megreggeliztél öltözz át. Kimegyünk egy kicsit az udvarra.
- Rendben.
Elhagyva a szobát bezártam a hátam mögött az ajtót aztán végül lementem az ebédlőbe és szintén megreggeliztem közben azon gondolkodva,hogy mihez fogunk kezdeni ezek után.
***************** **Alice szemszöge *************************
Ez a fiú....mit kerestünk abban a házban? és miért hozott el onnan ide? Ki ő? a bátyámnak nevezi magát de én nem emlékszem rá. Miért? miért....nem emlékszem semmire...senkire....de főleg rá....semmi sem ugrik be....azt mondta,hogy kimegyünk az udvarra....de hisz jól tudja,hogy szinte állni sem vagyok képes egyedül...mégis hogy gondolta ezt az egészet?
Épp amikor ezek a gondolatok forogtak a fejemben aj ajtóba újra bekopogott valaki. Egyből választ adtam.
- Szabad!
A szobába belépett egy cselédlány. Udvariasan meghajolva előttem ő lassan a szekrényhez lépett és elővett pár ruhát és elkezdte mutogatni nekem,hogy válasszam ki azt amelyet legszívesebben felvennék. Egy sötétlila térdig érő ruhát választottam ki. A cseléd lány segített nekem felöltözni aztán kifésülve a hajamat egy copfba fogta azt aztán kiment a szobából és úgy két perc elteltével vissza jött Alan. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám aztán elmosolyodott s felém közeledett.
- Mindig ezt a ruhát veszed fel. Hiába vettem neked másikat.
- Ez tetszett meg.
- Nem is csodálom.
Egyszer csak felkapott a karjaiba és kivitt a szobából.
- Te meg hová viszel?
- Majd meglátod.
- Mond már eel!
- Majd mindjárt meglátod.
Ezek után akárhányszor is feltettem volna a kérdést,hogy hová megyünk nem kaptam választ. Lassan sétált velem a folyosókon a kastélyból. Amikor már a kastély hátsó részének a teraszának kijáratánál ballagtunk a távolban megláttam egy kerti fa hintát.
Felcsillantak szemeim mint egy óvodásnak. Körülötte annyi rózsa...minden színben pompáztak a kerti fa hinta körül. Csak gyönyörködni lehetett benne. De ez még nem minden. Úgy látszik Alan még egy pikniket is megszervezett a rózsakertben.
Nagyon jól esett,hogy igy gondoskodik rólam...csak,,,még mindig nem emlékeztem rá...csak próbáltam úgy viselkedni mintha minden rendben lett volna. Szerencsére megtaláltam a titkos füzetemet amelyben nagyon sok minden le volt írva. Így hát onnan visszaolvasva mindent sok mindent sikerült megtudnom. Például arról hogy,Alan egy balfácán akit nagyon is szeretek de főleg akkor ha alszik. Mivel akkor nyugodt és nem dumál sokat feleslegesen. A kedvenc ételem és italom nevét,kedvenc színemet, ruhámat stb. Szinte mindent felírtam oda. Mintha éreztem volna,hogy történni fog valami és jó lesz ha felírok mindent.
Amikor Alan beleültetett a kerti fa hinta ő is leült. De a földre. Egy kissé furcsállva pillantottam rá.
- Miért nem ülsz a hintába? van itt elég hely kettőnkre is.
- Nekem jó itt is.
- Ne butáskodj.
Nyújtottam felé a kezemet de ő továbbra is a földön ült. Elkezdtem duzzogni reménykedve,hogy erre reagálni fog de reakció nulla. Nem bírtam tovább és mindkét kezemmel elkezdtem kaparózni,hogy elkapjam a kezét és felhúzzam őt a hintára de ahelyett én estem előre s kiestem a hintából. De még mielőtt földet értem volna Alan sikeresen elkapott. Újra a karjai közt voltam. Micsoda véletlen. Mintha pont ez lett volna a fő célja..Alan csak nézett rám aggodalmas szemekkel amelyek szinte másodpercek elteltével bűnbánatosakká váltak és visszaültetve engem a lóca hintába ő lassan visszaült a földre. Nem tudtam és nem is értettem miért teheti ezt. Mintha félt volna feleslegesen is hozzám érni. Ez egy kissé nem jól esett. Nem bírtam ki és megszakítottam a csendet.
- Miért csinálod ezt?
Alan csak rám szegezte tekintetét de nem szólalt meg.
- Mi rosszat tettem,hogy igy bánsz velem?
Alan továbbra is figyelt de nem adott választ még egy feltett kérdésemre sem.
- VÁLASZOLJ MÁR!
- Nem tettél semmi rosszat. Épp ellenkezőleg.
- De hisz...nem s csináltál semmit.
- Csak azt ne mond,hogy nem emlékszel..
- Mégis miről beszélsz?
- Hát nem emlékszel arra amit veled tettem?
- Még mindig nem értem miről beszélsz...
- Szóval már elfelejtetted...én bolond...nekem pedig lelkiismeret furdalásom van egészen azóta...
- Öööm értem,hogy szeretsz titokzatos lenni de örülnék ha elmagyaráznád.
- Neked aztán jó memóriád van húgi. Elfelejteni azt,hogy megerőszakoltalak...szerencsés vagy..ilyenek után meg is őrülnek az emberek...te pedig úgy viselkedsz mint akit nem s érdekelne a dolog.
*Alice:
- ....
- Beugrott? végre visszaemlékeztél rá?
- ....
- Ha tudtam volna,hogy ilyen könnyen felejtesz...
- Hagyd abba!
- Heh, Csak nem mérges lettél?
- Ha egyszer sikerült elfelejtenem akkor ez azt jelenti,hogy nem bántam meg a történteket...
- ....
- Talán neked lelkiismeret furdalásod van de...megnyugodhatsz...nem gyűlöltelek...nem gyűlöllek és soha nem is foglak meggyűlölni ezért..
- Buta vagy húgi....
Alan lassan feltápászkodott s megközelítve engem felém hajolt s megsimogatva a fejem s megcsókolt. Egy kissé váratlanul ért ez a cselekedete de nem volt undorom. És félni sem féltem. Mintha....ennek így kellett volna megtörténnie...Amikor ő elhajolt a keze az arcomra csúszott ő pedig mélyen a szemembe nézett vörös tekintetével.
- Ugye tudod,hogy nem kellene egy férfinak ilyeneket mondani?
- Igen...tudom....na de hol látsz te itt férfiakat?
Néztem körbe gúnyosan. Nem tudom miért tettem,de úgy éreztem,hogy ez a rendje.Hallottam ahogyan Alan felsóhajtott s a keze lejjebb csúszott a derekamig aztán egy gyors mozdulattal már a karjai közt voltam.
- Hékás ez nem ér!
- Hmm?
- Te egyszerüen kihasználod azt,hogy jelenleg gyengébb vagyok nálad.
- Eddig is gyenge voltál szóval semmi sem változott ezen a téren.
- Ne okoskodj Inugawa uraság mert kapsz egy tockost.
- Te is Inugawa vagy szóval hallgass..
- Cserélek vezetéknevet..
- Azt teszed te meg.
- Azt hiszed nem merném megtenni?
- Megmerni talán megmernéd...csak,hogy én azt nem engedem meg.
- Nem emlékszem,hogy szükségem lenne az engedélyedre bármiben is.
- Addig beszéld az ostobaságot,hogy egy új vezetéknév helyett egy új koporsót fogsz kapni.
- Köszönöm bátyuskám de nem kérek új ágyat. Megfelel még a régi is. Nem vagyok én valami ős vámpír,hogy koporsóban aludjak.
- Ha tőlem függne...
- Alan....te is jól tudod,hogy anya mérges lenne ha ártatlan emberekre támadnál és a vérüket innád.
- És mi az ha mégsem?
-Nem hiszem,hogy örülne neki ha a gyermekei gyilkosokká válnának a vérszomjuk miatt.
- Nem is erre céloztam.
- Akkor?
- Hisz...apa is vámpír volt...és vért ivott...akkor mi miért nem tehetnénk meg? nem feltétlenül meg is kéne ölnünk valakit.
- Alan...NEM iszunk embervért...már megbeszéltünk és te beleegyeztél.
- Túlságosan felhúzod magad ezen a témán....
- Merrt félek...nem akarom,hogy bajod essen.
- Nem kell aggódnod...senki sem tudja,hogy kik Vagyunk valójában.
- Addig van szerencsénk.
- Az is igaz. De tényleg...teljesen feleslegesen aggódsz. Nem fogok emberekre támadni.
- Ne is merd megtenni. Te is jól tudod...ha egyszer hozzászoksz nem fogod tudni abbahagyni.
- Ne magadből indulj ki húgi.
- Csitt!
- Hát de most tényleg....te őrültél meg még régebben és nem én. Nekem sikerült leállnom időben.
- Ez csak azért sikerült mert erősebb a lelked és az akaratod az enyémnél.
- Nem csak ebben volt a különbség. De....jobb lesz ha lezárjuk ezt a témát.
- Igazad van...jobb lesz nem beszélünk a múltról.
- Éhes vagyok! együnk valamit.
- Hisz úgy is pikniket rendeztél. Akkor egyél ha egyszer éhes vagy.
- Neked volt készítve az étel. Én innen nem eszek meg semmit.
- Én nem fogok megenni enni mindent egyedül.
- Nem is egyedül kellesz megenned mindezt.
A semmiből előbukkant Itami és átkarolva a derekamat a nyakamba csókolt. Alan természetesen ideges lett.
- Még csak te hiányoztál a teljes boldogsághoz.
- Te is hiányoztál nekem szúnyogocska.
- Már azt hittem,hogy megdögöltél valahol.
- Tévedtél. Élek és virulok ahogy látod.
- Akkor miért tüntél el?
- Volt egy kis elintézni valóm.
- Pont akkor amikor Alice testében egy más lélek gazdálkodott?
- Tudtam,hogy megfogod menteni szóval nem aggódtam feleslegesen.
- És mi lett volna ha nem sikerül? itt sem voltál az elejétől fogva.
- Ahogy már mondtam....volt egy kis elintézni valóm.
- Ezt bővebben is elmagyarázhatnád.
- Nem kell mindent tudnod..
- De kell. Magyarázatokkal tartozol.
- Kevesebbet tudsz,nyugodtabban alszol.
- Hogy te milyen bölcs vagy..
- Na látod. Ellentétben veled nekem legalább van agyam,hogy gondolkozzam.
- Még egy ilyen beszólás és összeroppantom az összes csontodat.
- Naaa fiúk hagyjátok abba végre. Folyton csak veszekedtek ha látjátok egymást.
- Ha ő nem magyarázna túl sokat feleslegesen akkor még tűrném is.
- Te vagy itt az egyetlen aki feleslegesen ugat.
- Már megint megszólalt....
- Hadjátok már abba!
Én észre sem vettem,hogy az emlékeim nagy része újra visszatért hozzám. Legalább is minden emlék Itamival és Alannal kapcsolatban. Az első találkozásunk....minden egyes veszekedésük...azok a pillanatok amelyeken én kettesben töltöttem Itamival...minden. Nem tudom miért...de kitört belőlem a nevetés. Mind a két fiú engem nézett kikerekedett szemekkel. Én továbbra is hangosan nevettem. A szemeimből már kigyordultak a könnyek és a hasam is már megfájdult de én akkor sem bírtam abbahagyni a nevetést. Itami elengedett és leült a földre s a kezével egy jelet mutatott arra utalva,hogy meghibbantam. Alan csak bólogatott a fejével aztán végül ők is elkezdtek nevetni.
Úgy jó tiz percig nevettünk aztán végül sikerült elfojtanom a nevetésemet. Mély levegőt véve végleg megnyugtattam magam s megpróbáltam felállni de nem sikerült s a földre estem volna ha a fiúk nem kapnak el. Egy kissé viccesen nézett ki a dolog. Alan A derekamnál fogva kapott el Itami pedig szintén felpattanva a földről átkarolta a derekamat. Újra elkezdtem nevetni. Amint engem visszaültettek a lócahintára olyan tekintettel néztek rám mintha egy pszichopata ült volna előttük. Alan természetesen nem hagyhatta ki az alkalmat,hogy megvicceljen s elővéve a telefonját úgy tett mintha hívott volna valakit. A füléhez emelve a telefont elkezdett beszélni:
- Jó napot. Ez a bolondok háza? Igen. Van itt egy őrült lány akit jó lenne ha megvizsgálnának. Igen. Várni fogjuk önöket.
Alan a zsebébe tette a telefonját s rámnézett.
- Nos Alice...várjad a vendégeket.
- Pedig én mondtam,hogy még hamarabb fel kellett volna hivnod őket. Félek,hogy már késő lehet.
- Bevallom..Én hibáztam.
- Miiiiiii?! A bolondok házába akartok küldeni engem? itt ti vagytok az őrültek s nem pedig én ahogy ti ezt állítjátok.
- Igen igen...
- Ne aggódj picur. Az orvosok majd segítenek neked....
- Csak ne pánikolj...minden rendben lesz..
- IDIÓTÁK! ÉN MONDOM....IDIÓTÁK!
- Naaaa húgi...ne beszélj csúnyán.
- Akkor ne beszéljétek a butaságokat. Én teljesen egészséges vagyok. TELJESEN.
- Hiszünk neked.
- Hát persze,hogy egészséges vagy.
- Ezt akkora iróniával mondtad a hangodba,hogy el is hittem mindent.
- Mindig is így beszéltünk.
- Ott a pont.
- Alan Inugawa! Ha azonnal nem hagyod abba ezt a cirkuszt neked lesz szükséged orvosra!
- Oké oké....vettem a lapot főnök!
Összehúzott szemekkel pillantottam Itamira aki a földön heverve nevetett.
- Ne nevess mert te is megjárod!
- Hoppá hoppá...dühbe gurult a cica.
- Megfojtlak...ALAN!
Amint kiejtettem a számon a bátyám nevét Itami egyből felordított a fajdalomtól mivel kapott egy jó nagy fejest Alantól.
- Te meg mi a jó eget csinálsz?
- Teljesítem főnök parancsát.
- Papucs.
*Alan:
- De legalább ép csontokkal.
Alan vállat vont s közelebb lépve hozzám felkapott a karjaiba.
- Nem vagyok fáradt..
- Mindjárt leszel.
Alan megpuszilta a homlokomat és én egyből mély álomba merültem. Nem éreztem és nem halottam többe semmit. Csak nyugalmat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése