Testvéri Kötelék 2 felvonás.. 6 Rész: Két tűz között

**************** Alan szemszöge******************

A szobámban ültem és sokáig gondolkodtam.Nem akartam,hogy az akit én szeretek másé legyen.Nem akarom,hogy Alice az övé legyen.Nem hagyom....felállva a szobájához indultam. Amikor odaértem bekopogtam.Ő ártatlanul ajtót nyitott nekem.De ha tudta volna miért jöttem...biztosan nem tette volna meg...Az ágy szélére ültem és nem tudtam mondani neki egy szót sem....tudom,hogy a bűntudatom örökké követni fog de nem akarom,hogy az övé legyen.Nyugodtan közeledett felém.Meg akarta kérdezni,hogy mi a baj...de ahelyett,hogy hagytam volna neki bármit is mondani magamhoz húztam és megcsókoltam.Aztán még a véréből is ittam.És végül...magamévá tettem.Tudom...soha nem fog megbocsájtani nekem ezért...de nem volt más választásom.Túlságosan is hozzá kötődtem. Alice még mindig aludt. Viszont én nem tudtam nyugodtan aludni.Nem tudtam mit fogok neki mondani amikor kinyitja a szemeit és rám fog nézni.Tudtam,hogy biztosan gyűlölni fog ezért ami történt de hát lesz ami lesz.Nem lettem volna képes bárkinek is átadni Alicet. De nem is fogom....

Még egy kis idő elteltével végül sikerült elaludnom.

*********** Vissza Alice szemszögéhez **************

A szemeimből könnyek csordultak ki.Soha nem gondoltam volna,hogy a testvérem fog ilyet tenni velem. Fájt a tudat is,hogy tényleg Alan volt és tényleg megtette....De.....egyben meg is tudtam őt érteni...legalább is valamennyire.

Csak néztem a mellettem alvó Alan arcát és vártam.Egyszer csak....ő kinyitotta szemeit és álmos tekintettel nézett rám.Nem tudtam mit mondani.De úgy látszik,hogy ő sem.Csak bámultuk egymást.De én nem bírtam így tovább és megszakítottam a csendet.

*Alice:

- Alan én...

*Alan:

- Bocsáss meg húgi...

Kikerekedett szemekkel újra a bátyám arcára néztem.A szemeiben könnyek csillogtak. Bűntudata volt.Ettől a szívemet mintha összenyomta volna valami.Egyszer csak Alan felült az ágyon s lehajtott fejjel újra néma csendben ült.Én is felültem a hátára helyezve az egyik kezemet a másikkal pedig a takarót tartottam,hogy le ne csússzon rólam.

*Alice:

- Felejtsd el....

*Alan:

- Felejtsem el? Elég nevetséges vagy...ilyenek után nyugodtan képes vagy ezt mondani?

*Alice:

- Inkább nekem kéne panaszkodnom....hisz én lettem az áldozat...de ha egyszer én azt mondom,hogy felejtsd el akkor ez azt jelenti,hogy minden rendben van és nem vagyok rád mérges!

Alan megemelve a fejét kikerekedett szemekkel nézett rám.Szerintem még ő sem várt ilyen reakciót tőlem.Biztosan többé soha nem fog merni hozzám érni de nem érdekelt.

*Alice:

- Te is jól tudod,hogy szeretlek és féltelek téged Alan. Ikrek vagyunk.Egyet érzünk.Ezt azért ne feledd.Attól még,hogy idősebb vagy nálam még nem jelenti azt,hogy úgy kell viselkedned mint egy felnőttnek.Néha már túlságosan is gyerekes vagy.

Amíg én soroltam a mondanivalómat Alan szájából egyszerűen kitört a nevetés.Nem tudta abbahagyni.

*Alan:

- Komolyan mondom Alice...eszméletlen és pótolhatatlan vagy..még ilyenek után is két perc alatt képes lettél kihozni belőlem a nevetést.

*Alice:

- Már megint úgy viselkedsz mint egy óvodás. Gyerünk nevess csak. De majd ha egyszer egy kötéllel a nyakadon fogsz felébredni akkor majd meglátjuk ki fog nevetni.

*Alan:

- Csak nem újra előjött a szadista éned?

*Alice:

- Talááááán...

*Alan:

- Most félnem kéne tőled?

*Alice:

- Taláááán...

*Alan:

Ihatok a véredből?

*Alice:

- Neeeeem.

*Alan:

- Na végre valami más választ is hallok tőled nem pedig csak a „talán”-t.

*Alice:

- Unalmas vagy Alan.

A kezem amelyik eddig még Alan hátán volt hirtelen megmozdult és Alan egyszerűen másodpercek alatt lerepült az ágyról és a földre landolt. Érthetetlenül nézett engem de aztán a tarkójára helyezte az egyik kezét.

*Alan:

- Oké oké...ezt most megérdemeltem.

Gyorsan megragadva egy párnát egész erőből hozzá vágtam azt és magamra tekerve a takarót a szekrényhez mentem és elővettem a lila ruhámat.Meg sem érkeztem fordulni,hogy erős kezek öleltek át hátulról.Hátra fordítottam a fejem és Alan mellkasának döntöttem a fejem egy pillanatra aztán egy erős lökéssel eltoltam őt magamtól és berohantam a fürdőbe öltözni.

10 perc múlva már teljes készletben kijöttem.Vagyis....majdnem....a hajam borzalmas állapotban volt.Körbenéztem a szobámban.Teljesen rendbe volt hozva minden.a párnák amelyeket Alanra dobáltam már a helyükön voltak.Már csak a kezemben való takaró hiányzott. Alan az ágy sarkán ült és enyhén mosolyogva nézett engem.De amikor meglátta a hajam állapotát nevetésben tört ki aztán felállt és megközelített engem.Szerencsére már ő is felöltözött.Legalább is az,hogy ruha volt rajta annak is nevezhető,hogy felöltözött.Az inge még mindig ki volt gombolva és csak akkor vettem észre,hogy a nyakában pont ugyan olyan nyaklánc lóg mint az én nyakamon.Azt hittem elveszítette...de valójában mindvégig nála volt...

Alan egyre közelebb és közelebb lépett hozzám.Már szinte egy kartávolságnyi távolság választott el minket egymástól amikor ő a székre mutatott amely a tükör előtt állt. Amikor én leültem ő a kezébe vette a fésűt és lassú kézmozdulatokkal elkezdte fésülni a hajamat.....egy kettőre végzett én én felálltam.Egyszer csak Alan felém nyújtotta kezét és megszólalt:

*Alan:

- Válassz engem az a fura fazon helyett..

*Alice:

- H...hogy mi?

*Alan:

- Válassz engem...légy az enyém...

*Alice:

- Alan...te is jól tudod,hogy ez lehetetlen...mi..

Alan ne hagyta,hogy befejezzem a mondanivalómat és a földre döntött fölém hajolva.

*Alan:

- Folyton ezzel jössz.Felejtsd már el legalább egy percre azt,hogy a testvéred vagyok és válaszolj a kérdésemre nem az agyadra hanem a szívedre hallgatva.

*Alice:

- .........................

*Alan:

- Mit akar a szíved? tényleg azzal a fura fazonnal akarsz maradni az életed végéig?

*Alice:

- ...............................

*Alan:

- Válaszolj végre Alice...

*Itami:

- Nem szép dolog mások menyasszonyait csak így elvinni mások orra elől.

*Alan:

- Te kis....

Észre sem vettük ahogyan Itami a szobámba került. Alan elég mérgesnek tűnt Itamival ellentétben.Ő teljesen közömbös volt és csak vigyorgott.Lassan odaballagott az ágyamhoz és leült.

*Alan:

- Menj ki innen. Semmi jogod itt lenni.

*Itami:

- Megszólalt a kis szúnyog. Képzeld csak el...ugyan annyi jogom van bejönni ide mint neked.

*Alan:

- Hogy neveztél engem?

*Itami:

- A neveden.

*Alan:

- Nem a nevemen szólítottál az hét szentség.

*Itami:

- Hmm? nem kis szunyog a neved?

*Alan:

- Nem talált.

*Itami:

- Akkor biztosan szúnyogocska kisasszony vagy. Ne haragudj. Elnéztem.

Alan egész erejéből összeszorította a kezeit ökölbe próbálva visszafogni magát attól,hogy ne verje félholt állapotig.

*Alan:

- Jobb lesz ha elhallgatsz amig még élsz.

*Itami:

- Már megmondtam. Engem ne nem tudnál megölni.

*Alice:

- Igen,igen...ezt mondtad...de nem mondtad el,hogy miért nem sikerül meghalnod.

*Itami:

- Pedig úgy emlékeztem,hogy elmeséltem ennek az okát.

*Alice:

- Tévedsz. Nem mondtál el semmit.

*Tami:

- Nos akkor jól figyelj...a nagy titok....pontosabban a halhatatlanságom titka abban rejlik,hogy.....én sem tudom miért vagyok halhatatlan.

*Alice:

- Mi? Hogy hogy nem tudod?Hisz ez a te tested.Mégis hogyan nem tudod miért vagy halhatatlan?

*Itami:

- A tízen hetedik életévem előtt való történésekre nem emlékszem. Egyszerűen törölve lettek. Hogyan....azt nem tudom. Ki tehette....azt se tudom.

*Alice:

- Várj...azt mondod,hogy a tízen hetedik életéved előtti történtekre nem emlékszel....akkor...most pontosan te hány éves is vagy?

*Itami:

- Ha jól emlékszem....akkor huszonnégy

*Alice:

- Huszonnégy? Te jó ég.Te egy pedofil vagy tudtad?

*Itami:

- Nem tagadom.

*Alan:

- Most már végképp se foglak hozzáengedni Alice közelébe.

*Itami:

- Nem állt szándékomban megkérdezni az engedélyedet kis szunyog....jajj bocsáss meg ...szúnyogocska kisasszony...

*Alan:

- Véged..

Alan már neki akart indulni,hogy megüsse de én épp időben ugrottam Mindkettejük közzé.

*Alice:

- Higgadjatok le min a ketten különben nem lesz jó vége egyikőtöknek sem.

*Alan:

- Ch.

*Itami:

- Nem én kezdtem.

Szúrós tekintettel néztem Itamira amire ő csak elnevette magát s felállva hozzám közeledett s átkarolta a derekamat. Alan nagyon ideges lett.Nem akartam továbbra is két tűz között lenni ezért egész erőmből rátapostam Itami lábára a magassarkúmmal amire ő elengedett én pedig az ajtóig rohantam.

*Alice:

- Felőlem meg is ölhetitek egymást.De amikor visszajövök egy vércseppet sem akarok látni a fehér agyamon,szőnyegemen vagy falamon.Remélem érthető voltam.

Ezzel elhagytam a szobámat és becsaptam az ajtót s elindultam a hosszú folyosókon nyugalmat és egy kis csendet keresve.